Polgármesteri köszöntő
Tisztelettel köszöntöm honlapunkon a Jobbágyi iránt érdeklődő polgárokat!
Október 3-án lezajlott az önkormányzati választás. Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a választópolgároknak, akik szavazatukkal véleményt nyilvánítottak. Örülök, hogy sokan éltek a jogukkal, és így beleszóltak saját sorsuk irányításába
Sajnos a demokráciát a lakosság egy része még mindig nem tartja jó dolognak, mondván, hogy a választók félrevezethetők, megtéveszthetők, sokszor a demokratikus szavazásnak köszönhetően félrecsúszhatnak a dolgok. Mégis a többséggel együtt vallom, hogy a népuralomnál nincs tökéletesebb politikai rendszer a világon. Erre gondolt a XX. század nagy brit államférfija Winston Churchill is mikor azt mondta: „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik”. Vagyis a többinél még mindig jobb.
Talán lehetne ettől a mostani vadkapitalista rendszernél jobb jogi, politikai berendezkedés, az is lehet (sőt biztos), hogy az elmúlt 20 évben nem megfelelő mederben folytak az események, de legalább négyévente megkapjuk a lehetőséget, hogy beleszóljunk az országos és helyi közügyek gyakorlásába. Szabad véleménynyilvánításunkkal lehetőségünk van négy évre megválasztani országos és helyi vezetőinket.
A képviselő-testület 9 főről 6 főre csökkent. A feladatok azonban nem változtak, sőt sokasodtak. Ez azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk mindannyiunknak, illetve meg kell találnunk azokat a formákat, amelyek által egyre több jobbágyi tettre kész embert tudunk bevonni a közös munkába. Hiszem azt, hogy problémáink megoldását nem csak fölülről kell várnunk. S abban is biztos vagyok, hogy összefogással, korrekt együttműködéssel bármilyen nehézség leküzdhető
Bízom Jobbágyiban és az itt élőkben!
Kérem a jó Istent, hogy adjon erőt, egyetértést és hitet mindannyiunknak, ahhoz a közös munkához, amellyel településünk javát kívánjuk szolgálni!
Farkas Attila polgármester




