Címlap

Friss tartalmak

Népszerű hírek

Köszöntjük Jobbágyi honlapján!

Polgármesteri köszöntő

Tisztelettel köszöntöm honlapunkon a Jobbágyi iránt érdeklődő polgárokat!

Október 3-án lezajlott az önkormányzati választás. Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a választópolgároknak, akik szavazatukkal véleményt nyilvánítottak. Örülök, hogy sokan éltek a jogukkal, és így beleszóltak saját sorsuk irányításába
Sajnos a demokráciát a lakosság egy része még mindig nem tartja jó dolognak, mondván, hogy a választók félrevezethetők, megtéveszthetők, sokszor a demokratikus szavazásnak köszönhetően félrecsúszhatnak a dolgok. Mégis a többséggel együtt vallom, hogy a népuralomnál nincs tökéletesebb politikai rendszer a világon. Erre gondolt a XX. század nagy brit államférfija Winston Churchill is mikor azt mondta: „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik”. Vagyis a többinél még mindig jobb.
Talán lehetne ettől a mostani vadkapitalista rendszernél jobb jogi, politikai berendezkedés, az is lehet (sőt biztos), hogy az elmúlt 20 évben nem megfelelő mederben folytak az események, de legalább négyévente megkapjuk a lehetőséget, hogy beleszóljunk az országos és helyi közügyek gyakorlásába. Szabad véleménynyilvánításunkkal lehetőségünk van négy évre megválasztani országos és helyi vezetőinket.

A képviselő-testület 9 főről 6 főre csökkent. A feladatok azonban nem változtak, sőt sokasodtak. Ez azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk mindannyiunknak, illetve meg kell találnunk azokat a formákat, amelyek által egyre több jobbágyi tettre kész embert tudunk bevonni a közös munkába. Hiszem azt, hogy problémáink megoldását nem csak fölülről kell várnunk. S abban is biztos vagyok, hogy összefogással, korrekt együttműködéssel bármilyen nehézség leküzdhető
Bízom Jobbágyiban és az itt élőkben!
Kérem a jó Istent, hogy adjon erőt, egyetértést és hitet mindannyiunknak, ahhoz a közös munkához, amellyel településünk javát kívánjuk szolgálni!

Farkas Attila polgármester

 

Meghívó bizottsági ülésre 2012.02.07.

A Pénzügyi, Oktatási és Kulturális Bizottság, Ügyrendi, Környezetvédelmi és Szociális Bizottság 2012. február 7-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel tartja ülését a Polgármesteri Hivatalban /Jobbágyi Bencsik utca 10./.

Kérem, hogy az ülésen szíveskedjék részt venni.  Esetleges távolmaradását a 32/475-201-es telefonszámon kérem jelezni.

NAPIREND


1. A 2012. évi költségvetés tárgyalása – I. forduló
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

Jobbágyi, 2012. február 3.

Schoblocher István sk.       
Pénzügyi, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke

Jeges László Lajos sk.
Ügyrendi, Környezetvédelmi és Szociális Bizottság elnöke

 

Meghívó Képviselő-testületi ülésre

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testületet 2012. január 26-án /csütörtökön/ 17.00 órára összehívom.

(Zárt ülés kezdete: 17.00 óra, nyílt ülése kezdete: 17.15 óra.)

A képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7-es épület/

NAPIREND:

Zárt ülés

1. Beérkezett kérelmek elbírálása
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

Nyílt ülés

Napirend tárgyalása előtti témák
Beszámoló két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről

1. A képviselő-testület 2012. évi üléstervének elfogadása
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

2. A hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítása
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

3. Egyebek
Előterjesztő: polgármester

Jobbágyi, 2012. január 20.

Farkas Attila
polgármester

 

Meghívó Képviselő-testületi ülésre

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testületet rendkívüli ülésre 2011. december 29-én  /csütörtökön/ 17.15 órára összehívom.

A képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./

NAPIREND

1. Ivóvíz hatósági árának meghatározása
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

2. Egyebek
Előterjesztő: Farkas Attila polgármester

Jobbágyi, 2011. december 23.

Farkas Attila
polgármester

 

Tájékoztatás szemétszállítás időpontjának változásáról

Értesítjük a lakosságot, hogy a szemétszállítás December 26. (Hétfő) helyett December 27-én, kedden lesz!

 
Névnap
Ma 2012. február 06., hétfő, Dorottya és Dóra napja van. Holnap Tódor és Rómeó napja lesz.
Zumba Magyarország, Zumba Eger
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
Hitel ügyintézés
Túl magas a havi törlesztőrészelet? Pénzre van szüksége? Váltsa ki meglévő magas kamatozású hitelét!
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Szavazások
Tetszik Önnek a település új honlapja?